advert
advert
advert
advert

2016-os költségvetés, és a fontosabb információk

Figyelem, figyelem, nemrégiben közzétették hivatalosan is az idei, 2016-os költségvetést, már ami a briteket illeti, így esti csemegeként ezt hozzuk Nektek a munkából hazafelé vezető út mellé!

Mint ahogyan azt már nyolcadik éve tette, a mai napon George Osborne, a britek pénzügyminisztere a mai napon is megtette a nagy bejelentést, és ismertette, mennyi is az annyi ebben az évben, amit a kormány rászán az országos költségvetésre, legyen szó Nagy-Britannia egészének gazdasági helyzetétől kezdve az adózáson át a nyugdíjak és megtakarítások rendszeréig bármiről, íme a Londoni Apró összefoglalója Nektek!

Hogy ne szaladjunk előre, kezdjük rögvest egy átfogó képpel, vagyis azzal, mi is várható Nagy-Britannia egészét tekintve a pénzügyminiszter szerint ebben az évben a költségvetésben: ugyan a statisztikai adatok szerint a brit gazdaság növekedése most ugyan alulmúlta azt a szintet, mint amit korábban a szakértők jósoltak, és ez a várakozásokkal ellentétben továbbra is alacsonyabban marad majd, egészen pontosan a 2,6 százalékos növekedés helyett 2 egész százalékon megmaradva. (Ez kihatva a 2017-18-as évre szintén alacsonyabb növekedést eredményez majd, a várt 2,4-2,5% helyett mindössze 2,2-2,1% várható.) Azonban ahogyan Osborne is kijelentette, ettől a csekély eltéréstől eltekintve még mindig kijelenthető, nyugat-európai viszonylatban még mindig a britek vezetnek, már ami a leggyorsabban fejlődő országok összehasonlítását illeti.

Nagy tervek 2020-ig, hogy a kormány a minimálbéreket megemeli egészen 9 Fontig, így elérve a létminimum szintjét, azonban a mostani költségvetésből az is kiderül, nem csupán a bérek emelésén fáradoznak a politikusok, de a munkahelyteremtés sem áll messze a 2020-as elképzeléseiktől, ugyanis a tervek szerint mintegy 1 millió új munkahelyet hoznak létre addig! Szinten fontos adat, hogy az állami költségvetést az elkövetkezendő 4 évben 3,5 milliárd Fonttal csökkentik, ami pedig az államadósságot illeti, nos a szakértői becslések szerint a jelenlegi 82,6 százalék a következő 4 év során eléri majd  74,7 százalékot - legalábbis akkor, ha minden a várakozásoknak megfelelően történik!

No és ami az adózás terén várható, mint ahogyan a változásokról (és mellettük folyamatosan a tervezetekről is egyaránt) a csapatunk nem restelkedett beszámolni, a legtöbbről már tudtok: ami a személyi jövedelemadót illeti, az adómentes sávot ebben az évben 11.500 Fontnál húzták meg, a 40 százalékos adósáv a következő év áprilisától 45.000 Font lesz ( a mostani 42.385 helyett), míg a Capital Gains Tax is esésnek indult, 28%-ról 20%-ra változott, azoknak, akik az alap adósávba tartoznak, 18% helyett már csak 10% van 2016-ra! A társasági adó 2020-ra 20 százalékról 17 százalékra csökken, a kisvállalkozások esetén pedig az éves adómentessége 6 ezer Fontról több, mint megduplázódik, ugyanis 15 ezer Fontra nő!

Azonban ami a biztosítási díj adóját illeti, az bizony emelkedni fog, mégpedig 1%-kal. Szintén adóhoz sorolható, hogy a következő két év változásai során, hogy a cukros italok kapcsán új adónemet vezetnek be a briteknél idekint - mellyel mintegy 520 millió Font folyik majd be az előzetes felmérések szerint az állam kasszájába. Osborne bejelentette, ezt az összeget az iskolás sportoktatására, annak fejlesztésére fordítják. Ezzel szemben az üzemanyagokra, sörökre, ciderekre és még a röviditalokra vonatkozóan is 6 teljes évre befagyasztják az adókat. A cigaretta utáni jövedéki adó mértéke azonban a emelkedni fog 2016-ban.

Az egyéni megtakarítás számlájának (Isa) felső limite megváltozik, ugyanis 15.000 Fontról 20.000 Fontra emelik. Emellett a kormány új progjamjának értelmében azt is bevezették, hogy a 40 év felettiek megtakarításánál minden 4. Font után a kormány maga is odatesz 1 Fontot kiegészítésként (így elérve a 25 százalékos pluszt). Valamint az alacsony jövedelemmel rendelkezők az elkövetkezendő 4 évben mintegy 1.200 Fontot kaphatnak - erről részletesen hozzuk is holnap a napindító kisokosunkat!