Vége a gyorsuló sávnak a londoni metróknál?

Etikettről szinte az élet minden terén lehet beszélni, kezdve attól, hogy nem kézzel lábbal eszünk, nem könyökölünk az asztalon, át egészen a tömegközlekedésig, hogy mikor az ember mozgólépcsőzik, szépen "lehúzódik az egyik oldalra, hogy a gyorsulók tudjanak haladni.

Ugyebár ez az oldal, mint oly sok más országban is, a bal, ott tudják a siető emberek párosával kapkodni a lépcsőfokokat, míg azok, akik nem sietnek, kötelezően a jobb oldalra kell besorolniuk (a budapesti metróknál ez egyébként éppúgy ellentétes, mint a közlekedés forgalmának iránya is az autóknál, tehát a pesti jó nép jobb oldalra áll ki, és a belső sávot hagyja meg a siető társaknak). Erre egyébként a mozgólépcsőknél a londoni metrók forgatagában tábla is emlékezteti az embereket ("stand on the right"). Azonban mint mindennél, melynél egynél jóval több ember részt vesz, bizony ennél az egyszerű ettikett-szabálynál is felmerülnek olyan buktatók, mint például a két jó barátnő vagy barát úgy elbeszélget egymás mellett állva, hogy a mögötte haladni akaró utas szinte gőzölögve morog rá a “bambára”, miért nem tud félreállni, s a forgalmi dugók szinte összes vonását hozzák is, úgy mint karambol - mikor egymásnak ütköznek, duda helyett a morgás, és az éles kiáltás “húzzon már arrébb, ember!”, no meg hallottuk már a kár bejelentését is a “tudja Maga, mennyibe kerül az a cipő, aminek a sarkát épp most taposta le?” formájában.

Nos, úgy néz ki, a londoniak megelégelték az ilyesfajta forgalmi dugókat, ugyanis kitalálták, hogy nem csak a “jobbra tartás” fogalmát igyekeznek kitiltani az emberekből, de azt is, hogy a mozgólépcsőn mozogni is lehessen, már ami a lépegetéseket illeti. Első törekvés gyanánt pedig az ügyben, mégpedig a Holborn metrómegállónál, ahol ha ideiglenesen, amolyan teszt gyanánt is, de betiltották, hogy az utasok egymást előzgetve jussanak a felszínre. Mint indokolták, ezzel, hogy “csak álló” sávvá alakítják az egész lépcsősort, nem a hátráltatás a céljuk, hanem az, hogy egyenletesebbé tegyék a kiáramló tömeget, így csökkentve a metró elhagyásának idejét is. Ugyan a matematika sosem volt erősségünk, ugyanis valahogyan mindig ott motoszkált annó az órák alatt a gondolat, vajon mi a szöszért kell nekünk a pi négyzetgyöke, vagy hogy bináris, avagy sem (vagy a kedvencünk, a gyökpi függvénye), mert az egész mai szemmel banális már, hisz ki az az elvetemült, aki fejben gyököt vonva megy shoppingolni? Azonban a kettő meg kettő összeadása még nekünk is megy fejben - és nem az ötös szám jön ki rá, azonban azt kiszámolni vagy kilogikázni, hogyan lehetséges, hogy ha beszüntetik a gyorsuló sávot, gyorsabban kiérnek az emberek, képtelenek voltunk.

Várjuk bárki épkézláb ötletét a megoldásra, ugyanis nekünk a következő képlet jött ki: ha befut egy szerelvény - kerek számok végett -  tegyük fel, 100 ember leszáll. Ennek fele siet, a másik fele komótosan ráér a felszínre érni, mely annyit tesz, hogy míg az első, siető fele az embereknek a lassú tömeget megelőzi, és elsőként felér a felszínre, majd körülbelül mire ők kijutnak a kapukon, felér a gyökkettes tempóban közlekedő mozgólépcsőn utazók is. Azonban, ha megszüntetik a gyorsuló sávot, nem oszlik el a kiáramló forgalom, hanem egybe marad, egymásnál tülekedve próbálnak mielőbb kijutni, nagyobb lesz a várakozás a kapuknál, arról már nem is beszélve, hogy az utasok elégedettségét befolyásolja a tény, hogy hiába sietne, nem tehetné meg. No és ha jön a vonat, megy a busz, vagy kezdődik a munkaidő, betartják majd az emberek? Kötve hisszük, csupán annyi történik majd, hogy agresszívebbek és türelmetlenebbek lesznek a sietős utasok, mert eddig itt ők siethettek, a ráérősök pedig azért, mert ők ugyan ráérnek, és a lépcsőn csak állni lehet, de miért is lökdösik őket arrébb a tülekedő szabályszegők?

A próbaverziós első reggelről annyit érdemes tudni, hogy bizony az emberek többnyire csak nevettek a mozgólépcső alján és tetején beállított megafonos munkatársakra, akik ugyan próbálták a hagyományaikhoz oly büszkén ragaszkodó briteket, no meg a munka vagy iskola miatt bevándorolt megszokásaikhoz kötődő többieket az új korlátozások keretei közé szorítani, azonban eredményként csak annyit értek el, hogy senki sem mert elsőként beállni a jobb oldali sávba, ezzel gátolva a sietőket - akiket egyébként csak azért, mert siettek továbbra is, néhol még meg is tapsolták.

A standard honlapjának nyilatkozott a Central line metróvonal operatív igazgatója, aki kijelentette, hogy mivel Holborn állomása az egész londoni metróhálózat legforgalmasabb állomásainak egyike, rengeteg ember “megy át” a megállón napi szinten. A hét éves projektjükben pedig éppen ezért most benne van, hogy 2022-ig kibűvítik még egy lejáróval az állomást, ami terveik szerint mintegy 80 százalékos növekedést okoz majd az állomás kapacitásánál. A teszt üzemmódja a “mozgólépcsőn csak állni lehet” szabályozásnak 3 hét, és ahogy az igazgató fogalmazott, “úgy gondoljuk, hogy ez növelni fogja a lépcsőkre felférő emberek számát, így odalent megszűnik a dugó és a tülekedés”. Nos, az állítás első fele igaz, a másikhoz pedig csak annyit tennénk hozzá, hogy ugyan lent “megszünteti” a dugót, de fent helyette csinál egyet...