advert
advert
advert
advert

Összegezzük Eleanort

Jött, látott, tombolt, avagy így viselkedett az őrült vihar, az ötödik a sorban, ami az idényben saját nevet érdemelt ki magának. Tízezrek áram nélkül maradtak, mind a légi, mind a földi közlekedésnél számos járatot töröltek és hatalmas volt a fennakadás, volt, ahol majdnem a 200 kilométeres sebességet is elérte a szél, és már 3 halálos áldozat van.

Elsőként az áldozatokról: Eleanor spanyolországi tombolásakor két embert sodort el a parttól, míg a harmadik halálos áldozatra az Alpokban dőlt rá a heves széllökéstől egy fa.

A légi forgalomnál számos helyen fennakadásokat okozott, az amszterdami repülőtérről érkezett jelentések szerint ott a 110 kilométeres sebességet érte el a szél, ami miatt 100 fölé emelkedett a törölt járatok száma, míg Párizsban az Eiffel-tornyot kellett ideiglenesen lezárni a heves kilengések, a parkokat pedig “leszakadó ágak” okozta balesetveszély miatt. Franciaországban 15 ember sérült meg, 4en közülük súlyosan, az utakon több baleset történt.

Eközben Svájcban egy egész vasúti kocsit söpört le a sínekről a vihar, és 14 ezer épületben volt áramkimaradás. A mért adatok szerint Luzern környékén tombolt legerősebben a vihar, itt majdnem 200 kilométer/órás sebességet mértek a mutatók (szám szerint egészen pontosan 195 volt). Voltak, akik bent ragadtak síliftekben, de Bernben még a kiállított 13 méteres karácsonyfa sem volt biztonságban, fenekestül felforgatta a Eleanor. Belgiumban narancssárga riasztást rendeltek el, arra figyelmeztetve a lakosságot, hogy ah tehetik, ki se mozduljanak a falak közül.

Idekint a briteknél több vonatot leállítottak - Aylesbury lakosait példának okáért külön közleményben arra kérték, mindenki rögzítse az otthona falain kívül tárolt tárgyait, ugyanis ott egy a vonatsínekre sodort trambulin okozott fennakadást, hatalmas áramszünetek voltak (a közlemények szerint példának okáért Írországban a 22 ezer épületből csak 10.000-ben sikerült visszaállítani az áramellátást néhány óra leforgása alatt, a maradék 12.000 áram nélkül töltötte az éjszakát), számos helyen megbénult a közlekedés kidőlt fák, felborult autók miatt. Volt, aki azzal viccelődött, hogy ha eltűnik, és nem találja senki, valószínűleg Eleanor a hibás, ő ragadta el, de volt, aki a heves zajok miatt nem tudta álomra hajtani a fejét.