Minő meglepő: nem lesz új Brexit-szavazás

Bár nem sokakat lephet meg, Theresa May tegnap este kristálytisztán leszögezte, a Brexit-szavazás nem egy olyan dolog, amit miután az emberek megszavaztak maguknak, és látják az árnyoldalait, visszavihetik a boltba kicserélni egy számukra kedvezőbb termékre...

A miniszterelnök mindezt tegnap este egy rádiós interjúban jelentette ki, bár már korábbi beszédeiben is többször célzott arra, nem engednek a nép akaratának, hogy újra voksolhassanak, hiszen egyszer már megvolt az esélyük beikszelni, mit is akarnak. És a döntésük akkor a kilépés javára billent...

Érdekesség: May este megerősítette élő egyenes adásban, hogy az egy évvel ezelőtti referendumon ő maga is a Cameron-féle “maradáspártiak” táborát erősítette, sőt, a voksát is ennek alapján adta le. Így kötve az ebet a karóhoz, ha törik, ha szakad, 2019. március 29-én a Királyság kiszakad. - Emlékeztek, hogy a játékszabályok szerint amennyiben sikerül megegyezniük a tárgyalásokon, még az is szóba jöhet, hogy az egész cécónak vége szakad, és a kilépősdit elfelejti mind a két fél?

Mindeközben a nagyokos szakértők szokásukhoz híven nyakra-főre megszólalnak, hangoztatva a nagy semmit, hiszen hol arról beszélnek, hogy 2019. március 29-én lép életbe a kilépés, hol arról, hogy a a Lisszaboni szerződés 50. cikkelye értelmében amennyiben minden fél a tárgyalóasztal körül úgy dönt, nem volt elég a kérdések tisztázására a 2 év, és beleegyeznek, akár még meg is növelhető az időtartam (vagy épp az ellenkezője, ha túl gyorsan végig tudnak mindent darálni, még a bűvös dátum előtt is aláírhatják a menlevelet). Egy biztos, a skót miniszter külön felszólalt annak érdekében, hogy az uniós állampolgárok ne menjenek el csak emiatt a hiszti miatt az Egyesült Királyságból (hiszen nélkülük, nélkülünk, mint mondják, a gazdaság instabil lábai végleg kibucskáznának).

Várjuk a fejleményeket, annyi szent.