Itt járt a család - avagy a vicces pillanatok csokorba szedve

A nagy karácsonyi-új évi hajtásban idén (vagy inkább tavaly) úgy alakult, hogy végül nem mi, “határon túliak” mentünk haza, hanem a család jött ki a közös ünneplésre. Pár gondolat erről.

Érdekességek és vicces pillanatok mindenhol vannak és persze mire jó a család, hanem arra (többek között), hogy ezekre a pontokra nagyítót tartva mutassanak rá?

Úticél: Londonország

Anyukám szava járása, hogy az ő gyermekei Londonországba élnek. Igen, így. Egyszer rákérdeztünk, mire fel is ez az “ország” megnevezés, mire csak ferde szemmel ránk nézve fejtette ki, valószínűleg azért, mert Magyarország össz lakossága belefér Londonba, így akár ország is lehetne. No igen, ebből a nagy okosságból egy fontos dolgot szűrtem le, mégpedig azt, hogy nem csak a matek, de a földrajz tudást is megvan, kitől “örököltem”. Mindenesetre nem csak nekem szúrt szemet (vagy ez esetben fület) a kifejezés, hiszen a reptéri dolgozó is furán nézett anyuékra, mikor az úticélt megnevezték. Szegény pára biztos álmatlanul forgolódhatott, azon matekolva, vajon hol is lehet az a Londonország...

Mit szívtak ezek, hogy folyton mosolyognak?

Igen. Így hangzott el a mondat egy hosszú nap után, ahol már kora hajnalban dúlt a famíliában az életerő (hála annak, hogy ami nálunk 7, az náluk már 8, és nem lehet henyélni egész nap, mikor már a hasadra süt a 8as napsugár...), s egész nap a városi forgatagba vetettük bele magunkat. Este, felpolcolt lábukkal és a forró kakaót szürcsölve bukott ki a szókimondó anyukámból, mint utóbb kiderült (pár perccel később, heves pislogások közepette, azon törpölve, vajon mit is mondjon erre az ember az anyukájának?!), arra célozva ezzel a kérdéssel, hogy idekint mindenki segítőkész, az arcuk ki van simulva, ha látják, hogy “elveszett” turistával van dolguk, activity mestereket megszégyenítő rajzoló-mutogató tudással segítségre rohannak, mint a fehér lovon ügető királyfik, s mindeközben az otthon (Magyarországon) megszokott mélabú és búskomorság senki arcán nem tapasztalható.

Városnézés újra és újra

Mint mikor a kiscsibék, csodálkoznak rá minden apróságra, tény és való, rengeteg álom szépség van idekint, amit a “ha Londonba jársz, látnod kell” listánkra írunk. Azonban a rokonság néha kiszámíthatatlan, azon túl, hogy megcsinálták a turistákhoz illő fényképsorozatot a nevezetességekről, vittek emlékbe haza ingyen osztott napilapot, szelfiztek a metróban a megálló nevével, ámulatba estek a camdeni forgatagtól, de a koronát mégis az tette fel a királynő fejére, mikor a nagy városnézés után hazafele bandukolva leragadtak egy utcán, bizton abban, ott is valami extra különlegesség vár. S miközben a boci szemek ránk emelkedtek, hogy vajon mi is ez, mi csak annyit tudtunk mondani, hogy egy utca. No igen. Körülbelül csillió kép lövése után mentünk is tovább, hiszen mindenképp fontos, hogy “az utca” is dokumentálva legyen az utókornak, még a végén ha Londonba járnak, nem ismerik fel! :)

Zsemlemorzsát keresek. Nem érted? Z S E  M L E M O R Z S Á T!

Van az a pont, mikor a polip effektus és mindenhol ott vagy jelenlét ellenére is elsodor a nyolc kézzel segítve akarás ellenére pár sorral a rokonoktól az a fene nagy áruház, hogy gyorsan bedobálj egy-két dolgot a kosárba, míg ők nasit vesznek ajándékba a hazaiaknak a csokis pultnál, majd mire visszaérsz, már szőrén szálán elnyeli őket a fenevad. És ekkor megcsapja a füled egy halk, ám annál erélyesebb, “zsemlemorzsát keresek. Nem érted? Z S E M L E M O R Z S Á T!” Mert hát logikus. Ha a garbón ragadott árufeltöltő nem értette egybe kimondva, szótagolva, esetleg betűzve már rögvest vágni fogja, mi is az álmok netovábbja termék. :)

Meséljetek, nektek milyen tapasztalat van a nagy családi látogatásokból?