Harry, Meghan, és a formabontó torta

Mondhatni, egy világ leste árgus szemekkel Harry és Meghan kapcsolatát, várta epedve az eljegyzés hivatalos bejelentését, most pedig repesnek az örömtől, ha újabb részletet osztanak meg az esküvői előkészületekkel kapcsolatban. Íme, a legújabb: a helyszín és dátum után itt a torta is!

Nemrégiben hivatalos közleményben erősítették meg, hogy a herceg és újdonsült menyasszonya májusban mondják ki a boldogító igent egymásnak a windsori kastély Szt. György kápolnájában (alaposan áthúzva ezzel a fogadóirodák nagy favoritját, a Westminster Apátságot, ahol Vilmos és Katalin is örök hűséget fogadtak egymásnak), ráadásul a nagy napon a boldog ifjú párral ünnepel majd a nagyi is, II. Erzsébet! A jó hírek forgatagában pedig azt is közleménybe foglalták, hogy az esküvő minden költségét a királyi család állja, erre a szerelmesek fejének nem kell fájnia.

Most pedig kiderült, szakítva az eddigi hagyományokkal, Harry kedvenc ízesítése, a banános lett a befutó az esküvői tortánál! Szakértők máris úgy vélik, a 2018-as trend ez a csemege lesz, és kíváncsian lesik a piacot, vajon hány pár rendeli be ugyanúgy. Az már biztos, hogy a boldog menyasszony ujját díszítő eljegyzési gyűrű sikert sikerre halmoz (különlegessége, hogy a fő gyémánt Botswanából, míg a másik két gyémánt Harry édesanyja, Diana gyűjteményéből származik), az ékszerboltok elmondásuk alapján valósággal megszakadnak, annyi rendelés érkezik be hozzájuk a hasonló darabokra.

A lagzi körül sok találgatásra adott az okot, vajon hogyan is mondja ki az igent Meghan, marad az amerikai állampolgárság, vagy addigra már megszerzi a britet is. Nos, ez jelenleg úgy áll, hogy marad a jelenlegi állapot, annyi változtatással, hogy az esküvőig felveszi az anglikán vallást, a brit állampolgárság pedig a hosszabb távú tervek közé kerül.

S ha már szó esett Harryről, ne hagyjuk ki a többieket sem, hiszen mostanság megint királyi vita híre száll a levegőben a trón várományosai körül, egyre nagyobb hangot kapnak az olyan jellegű hírek, miszerint a nem túl nagy népszerűségnek örvendő Károly nem biztos abban, hogy a trónra vágyna, aminek családon belüli megítélése igen változatos.

Ott van egyrészt felesége, Camilla véleménye, aki a madarak csicsergése szerint nem csak hogy leakadt azon, hogy férjeura lemondana a trónról fia, Vilmos javára, aki sokkal nagyobb szeretetnek és népszerűségnek örvendhet a nép körében, de valósággal tombolt is, míg a másik oldalról Károly két fia áll sziklaként, azt ellenezve, hogy apjuk “új” felesége valaha is az Egyesült Királyság királynéja legyen. Mindeközben pedig természetesen a harmadik oldalról a jelenleg is regnáló II. Erzsébet áll, aki majd kicsattan az egészségtől, s bizony nem iktatta be mostanság tervei közé a lemondásnak még csak gondolatát sem.