Ha azt hittétek volna, április 1-je elmúlt…

Való igaz, a naptárban már lassan a hónap közepéhez közelítünk, azonban ez nem gátolt meg senkit abban, hogy kitalálják, innentől kezdve büntetés járhat, ha a Királyságot Nagy-Britanniának nevezik. Halálosan komoly, kedves Hölgyek, Urak!

Mondhatni, a szlovák Térképészeti Hivatal nem tud mit kezdeni magával… vagy csak a szabadságra készülnek, mondván húsvétkor odahaza sok lesz a gondolkozásra szánható idő? Előre jelezzük, foglaljatok helyet és kezdjétek jó erősen szorítani a telefont, nehogy kicsússzon a nagy nevetés közepette, a megtisztelő figyelmeztetés, miszerint innentől kezdve lesznek szívesek odafigyelni a megnevezésre, és nem szinonimaként használni az Egyesült Királyságot Nagy-Britanniáva, na meg persze rövidebb alakot sem lehet használni, hiszen az félreértelmezhető, a szlovák médiát és számos intézményt, valamint minisztériumot (!!!) érte.

A Térképészeti Hivatal kiküldött körlevélében felhívták arra is az érintettek figyelmét, hogy sajnos a hiba nem csupán szökőévente fordul elő, hanem olyannyira gyakori, hogy majdnem hétköznapinak is mondható  egyszerűen “csak” “lebritanniázni” az Egyesült Királyságot. S hogy a dolgok számos oldaláról is beszéljünk: az erre vonatkozó jogszabályok szerit a vétkesek akár 3.300 Euró megfizetésére is kötelezhetőek (a súlyos vétkezők, vagyis a visszaesők azonban ennek a bírságnak a többszörösére is számíthatnának), persze mindez csupán elméletben ezidáig, hiszen még nem volt példa a tényleges kiszabásra.

Csak nem lép új szintre a “ne fürgyé’ le”, és jön helyette a “ne britanniázzad mán’ le”? Mindenesetre a brit nagykövetségnek nem szúrt ezidáig szemet a helytelen használat, hogy azért szót emeljenek... Érdemes átfutni a Guardian reakcióját is az esetre!

Holnap reggel is keressetek minket, hozzuk a húsvéti programajánlónkat mindazoknak, akik a Szigetországban maradnak az ünnepre!