advert
advert
advert
advert

Fontosítjuk a témát

Az utóbbi időben kevés szó esett Fontos témákról, így most ennek eleget téve, pénteki hangulat ide vagy oda, hozzuk ezzel kapcsolatos cikkünket.

Két nappal ezelőtt a Font igazi mélyrepülésbe kezdett ismét, azonban a mai árfolyam Forinthoz mérve már emelkedő tendenciát mutat, jelen pillanatban egy Font középárfolyamon 354,24 Forinton váltható, ezzel a január 25-ei csúcsot leszámítva mondhatni, majdnem az elmúlt 30 nap legjobb eredményét érte el.  

Mindeközben a hazai sajtó épp attól hangos, hogy a magyar származású Soros György nem csak odahaza igyekszik befolyásolni a politikai élet alakulását, de idekint is próbál nagy összegű adományokkal befolyást szerezni a Brexit felett - ha a híreknek hihetni lehet, Fontosítva az összeget majdnem fél milliót adott egy szervezetnek csak azért, hogy kampányoljanak a Brexit ellen, és a bennmaradás mellett népszerűsítsék azt a gondolatot is mindenkiben, hogy a kocka még koránt sincs elvetve, az egész folyamat visszafordítható.

Ha pedig pénz, akkor nem hagyhatjuk a béreket sem: nemsokára itt a bolondok napja, április elsején, mely napon életbe lépnek az új minimálbérek. Mivel korábbi cikkünkben mind mi magunk, mind az Irány London is cikkezett, sok újdonság nincs a témában, gyorsan egy táblázatot hozunk mindössze, melyben kitűnik, mi volt eddig és mi várható ezek után.

 

25 és felette

21 - 24

18 - 20

18 alatt

2017. áprilisától

£7.50

£7.05

£5.60

£4.05

2018. áprilisától

£7.83

£7.38

   £5.90

 £4.20

Forrás