Ferihegy és a biztonság kérdése

Nemrégiben Ferihegy átesett a rendszeres biztonsági vizsgálaton, ahol az uniós rendeletekben foglaltak gyakorlatba történő átültetését ellenőrizték, és képzeljétek, a magyar repülőtér kiválóra vizsgázott!

A szakemberek majdnem egy héten keresztül figyelték a ferihegyi munkálatokat, kezdve a poggyászok feladásától az utasok átvilágításán és védelmi rendszerek figyelésén át egészen a munkába érkező és onnan távozó személyzet átvilágításáig szinte mindenre kiterjedő figyelemmel, és a végeredmény bizony kecsegtető: úgy látták a megfigyeléseik alatt, hogy a magyar repülőtéren bizony betartanak minden szabályt, az előírásoknak megfelelően járnak el minden téren!

Külön kiemelték a siker jelentőségét azzal, hogy elmondták, a január 20-án kezdődő átvizsgálásról mindössze a kezdés előtt két héttel kaptak a magyarok értesítést, azonban ez az idő édesen kevés lett volna egy nem működő, vagy nem jól működő rendszer feljavítására a szakik megérkezése előttig. Abban az esetben, ha nagyon sok galibát találnak egy ilyen felülvizsgálat során, akár a repülőteret is bezárhatják (nem le, hanem be), ez a veszély azonban minket vajmi kevéssé fenyeget, mikor kerek perec rákerült a papirosunkra, hogy Ferihegy - avagy flinces-flancos becsületes nevén a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér - megkapta a biztonságos minősítést!